Újságcikkek

Figyelő

Hozzon egy radírt!

Amikor dr. Mezővári Gyulát megkérdezik leendő tanítványai, hogy mit vigyenek magukkal az IPM novellaíró kurzusára, a lap főszerkesztője lakonikusan csak ennyit mond: hozzon egy radírt.

A legutóbbi kurzusra már válogatott társaság állt össze, leginkább egyetemre járó vagy végzett értelmiségiek. Hetente egyszer találkoznak, és a gyakorlati jellegű képzésen az íráskészséget fejlesztik. „Ehhez kell a radír: az újrakezdéshez, az önkorrekcióhoz. Ahhoz, hogy végül tényleg az legyen a papíron, amit az írója gondolt. Amit le szeretett volna írni. Ebben lehet segíteni. A gondolat minősége persze már más szint és más dimenzió…” – mondta a főszerkesztő a FigyelőNetnek.

„Sok szöveget, novellát vonunk górcső alá, klasszikusokat és saját házi feladatokat egyaránt. Az elemzés szövegcentrikus, az a célja, hogy világossá váljon, mitől s hogyan működik az írás. Korábbi tanítványaim novellái antológiákba is bekerültek, de igazán az a siker, amikor egyszer csak kibökik, hogy egy idő óta másként olvasnak, és legalábbis legbelül úgy érzik, másként írnak” – összegezte a novellaíró kurzusa lényegét dr. Mezővári Gyula.

Internet és magánkiadás

A főszerkesztő szerint tizenöt-húsz éve itthon az volt az általános nézet, az írás tehetség dolga, nem lehet tanítani. Igaz, akkor az átlagemberek írás- és olvasáskészsége jóval magasabb szintű volt. Azóta ez sokat romlott és vele párhuzamosan egyre sivárabbá vált a nyelvi környezet is.

„Ketté vált e téren is a társadalom, írás–tudatlanokra és írás–tudókra – közben pedig kiderült, igenis tanítható ez a mesterség is… Ráadásul egy zavaros, bizonytalan világban mind többen magukban keresik a fogódzókat, van aki ezoterikus tudás által próbál önmagához és másokhoz közelebb jutni, van aki az írást választja. Az íróképzésnek persze hogy nő a piaca, hisz az internet nyitott a megjelenésre, és a magánkiadás se olyan drága… És ismerjük el, a világirodalom 85 százaléka sem több, mint képzett mesteremberek közepes munkája” – vélte a főszerkesztő.

***

Dunaújvárosi Hírlap  

Szövegipari továbbképző

Dunaújváros – Október negyedikén indult dr. Mezővári Gyula vezetésével a KMI novellaíró-stúdiója. Interaktív irodalomóra, olvasásfejlesztés és mentális öngyógyítás heti három órában.

A Kortárs Művészeti Intézet pincetermében egy nagy, feketébe öltözött ember, kifeszített fehér paravánok előtt épp a mákosbab szóra indít szöveges ötletbőrzét, amikor csatlakozunk a novellaíró-stúdió csapatához.

A nagy fekete ember, dr. Mezővári Gyula az Inter Press Magazin főszerkesztője minket is hamar befog: Remélem hozott magával tollat, meg papírt, mert itt bizony dolgozni kell . Agyalunk mi is a feladványokon, ám rögtön támad egy egyre terebélyesedő gyanúnk: a tanár úr szisztematikusan átvág minket. Ez itt nem más, mint szórakoztató csomagolásba göngyölt irodalomtörténeti látókör-szélesítés és olvasni tanulás. A novellaíró-kurzus ugyanis elsősorban nem az írás iparos és megtanulható kötelezőire koncentrál, hanem pótolja közoktatásunk maradandó hiányosságait. Spiró György erre azt mondaná: aki író akar lenni, az kezdetnek olvasson klasszikusokat. Mezővári tanár úr szerint viszont a nem tökéletes művekből lehet meríteni csak igazán.

Terítéken Csáth Géza egy korai novellája, a Tor. Közösen bontjuk le a szöveget. Rétegről-rétegre haladunk, olyan, mint a hagymapucolás. Burkolt párhuzamokra, összefüggésekre bukkanunk. A permanens párhuzamkereső a Tor után más terülteket is érint. Például: Hogyan hatott a legendás újvárosi magyartanár-versíró Kiss Kálmán munkássága a hazai alterrock ikon Quimby dalszövegírására, avagy hogyan lett – Hamvas Béla hierartikus maszkjából – a borból Jack Herrer. Vagy milyen közös szimbólumokat találhatunk Zorán és Shelly rímjeiben. A nagy fekete ember rutinból vezeti orránál fogva a jelenlévőket.

Mondom, hogy átverés, ám a leghasznosabb fajtából. Sorozatban jönnek a nagy megfejtések és a tanár úr bizonyára jókat mosolyog magában.

Egy Kosztolányi idézet tételszerű levezetésénél már tucatszám esik le az a bizonyos kétfilléres. A közös szövegépítő játék azért néha megrázóan komolyra fordul. Ugyanis írni mindig egyfajta kitárulkozás, ha úgy tetszik egyfajta mentális terápia, önmegfejtés. Ahogyan Milan Kundera, az emigráns cseh író fogalmaz A lét elviselhetetlen könnyűsége című világhírű regényében: csak azok írnak, akiket nem hallgatnak meg. Mezővári Gyula szerint igazán csak egy hiányosságuk van az ifjú novellistáknak: meglepően jól írnak, ám dolgozni lusták, talán nem igazán akarnak. A háromórás interaktív irodalomórát egy baráti eszmecsere zárja. Olvasásfejlesztés és lelki nagymosás egyben. És a végeredmény már korántsem átverés!

Szerző: Szabó Szabolcs

 

Litera.hu

Egyedülálló szerkesztési koncepcióval életre hívott irodalmi folyóirat 

A Budapest Bristol történetei a „világ/kép”, a „lélek/tan”, a „szín/tér”, és a „sors/forduló” című rovatokban az élet egészének egy-egy pillanatnyi lefedésére törekednek, egyéni sorskérdések között húzódó ívben.

“A Budapest Bristol az irodalom, a mese, színe-javát kínálja, az esszenciát, s a feltálalt csemegék közül mindenki kedve és ízlése szerint választhat. Élni kell vele! Közösségi és mégis személyes élményt ajánlunk, hiszen egyidejűleg ezer és ezer ember olvas, és meglehet, hogy éppen ugyanott járnak a történetben, mint Ön. “– nyilatkozta Dr. Brunner Tamás, a Brunner Blatt Lap és Könyvkiadó cégtulajdonosa, Magyarország legfiatalabb irodalmi szakfolyóiratának alapítója.

A novellák válogatása során a szerkesztők: Dr. Mezővári Gyula főszerkesztő és közvetlen munkatársai – Brunner Tamás, Gereben Márton, Szabó Edit, Szolláth Mihály – mértékletes ellenpontozásra törekednek. Örkény és Hemingway „Macska az esőben” azonos című novellái, vagy Krúdy Gyula és Háy János „Utazás éjjel” című novellapárja is kitűnő példa erre. Míg az előbbi kettő független egymástól, addig az utóbbiban Háy tudatos törekedett egy modern parafrázisra.

Népszabadság

A betű illata

– Tízmillió ember él ebben az országban, ebből nyilván még ötmillió sem olvas. De pár százezer ember azért igen, és nem feltétlenül csak képaláírásokat – válaszolja Mezővári Gyula, a Budapest Bristol főszerkesztője, mikor a magas példányszám elsőre illuzórikusnak tűnő voltán értetlenkedünk. A főszerkesztő úgy véli, manapság is sokan próbálnak nekik való írásokat keresni az üzletekben, hírlapárusoknál – az ő számukra készítik a Budapest Bristolt, amelynek címe egyébként utalás a Nyugatra: a folyóiratot éppen a budapesti Bristol kávéházban alapították.

Noha előzetes piackutatást nem végeztek, a főszerkesztő szerint az első visszajelzések egyértelműen pozitívak, az új lap kelendő.

Négy állandó rovatot kínálnak (világ/kép, lélek/tan, szín/tér, sors/forduló), és azt remélik, jól megfér majd egymás mellett a klasszikus és a mai irodalom, Ambrus Zoltán, Hemingway és Örkény, Tömörkény, Boris Vian, Ray Bradbury, Podmaniczky Szilárd és Erdős Virág prózája, egy BozsikYvette-interjú, vagy éppen Czeizel Endre írása, na és persze a rejtvény.

A főszerkesztő állítja: a mai magyar irodalomban túl sok a meditáció és kevés a történet. Pedig történetekben élünk, így a történetekben tükröződnek a mindennapok.