A történet szerkezete

Most vegyük számba egy történet összetevőit, annak öt lényeges elemét – és nézzük meg, hogyan keverjük össze őket úgy, hogy a történeted annyira vonzó és kívánatos legyen, hogy az olvasó le se tudja tenni…

************
1. Expozíció

A történet kezdete megragadja az olvasó figyelmét, irányítja a történetet, hangulatot teremt, és bemutatja a főszereplőt, akivel az olvasó törődni fog: aggódni fog érte, érzelmileg kötődik hozzá, és figyelemmel kíséri.

⇒ Ha az olvasók nem törődnek a főszereplővel, akkor nem törődnek majd a történetével sem.

Hogyan mutasd be, vezesd be a főszereplőt a történetbe? Úgy kell megjelenítened, hogy az máris egyfajta várakozást keltsen az olvasóban. Vess egy pillantást a főhős normális életére, de egy olyan szakaszban, ami már irányítja az olvasók elvárásait…

Ha a főhősöd egy detektív, akkor az olvasó látni akarja egy helyszínen… ha románcot írsz, mutasd be a hősnődet egy boldog, szerelmes állapotban…

Bármilyen karaktert is választasz és bármilyen szituációt, az az olvasó számára egy *ígéret legyen:

⇒ itt valami történni fog, itt valami megbomlik majd, itt valami átalakul majd…

Ha Roland látszólag egy boldog, házas emberként jelenik meg, az olvasó tudni fogja, hogy az idilli élet hamarosan felborul – lehet, eltűnik vagy meghal a felesége, lehet, válságba kerül a hazasága… Amikor a harmóniát érezzük a regény kezdetén, az egy ígéret arra, hamarosan kitör a viszály, és az olvasó pont ezt várja…

Például: Emlékszel a Zaklatás című filmre?

A regény egy fax-szal indul, ami jelzi, baj van a malajziai részlegben. Tom otthonában pedig reggel érződik egyfajta feszültség közte és a felesége között…

…akkor már látjuk: van egy személyes konfliktus és egy céges konfliktus is kilátásban…

…ráadásul: Tom kinevezés előtt áll, biztos benne, hogy megkapja a magasabb pozíciót. Néhányan gratulálnak is neki, előre…  De gyorsan kiderül, a vágyott pozíciót nem Tom, hanem a hirtelen felbukkanó Meredith, a hajdani barátnője kapja. Ez először csak egy pici belső válságot idéz elő, egy kis feszültségez generál… még nem áll feje tetejére a világ… de már kezdődik…

A történet akkor *kezdődhet, amikor a főhős már lehangolt, reménytelen, gyászol, csapdába esik, mondjuk egy süllyedő hajó fedélzetén áll. Ezek azok a többé-kevésbé szélsőséges helyzetek, ez az a pillanat, melyben *megmutatkoznak a főszereplő jellemző tulajdonságai.

⇒ Amikor a főszereplő helyzetbe kerül, olyan külső-belső válságot él át, amely valójában elindítja a történetet…

*********
2. Válság

Minden történet és fikció alapeleme: a válság

A válság az, amely a karakter körül és számára a *feje tetejére állítja a világot. A problémát, amivel szembesül a karakter, nem tudja azonnal megoldani. A válság így egy elkerülhetetlen és *visszavonhatatlan kihívás, amely meghatározza a történet menetét…

⇒ A válság mindig *egyensúlyhiány, ami lehet külső vagy belső.

A *kétféle egyensúlyhiány nem feltétlenül a történeted kezdetén jön létre. Lehet, hogy az egyik már megjelent és hatott a karakterre a történet kezdete előtt, s erre rakódik rá a másik a történet kezdetén.

De vedd figyelembe, gyakran épp az egyik idézi elő, sodorja a karaktert olyan helyzetbe, amelyhez szinte törvényszerűen a másik is párosul. És azt is nehéz elképzelni, hogy valaki kiegyensúlyozott maradjon, ha egy jelentős külső konfliktussal szembesül. Lehet, hogy észnél marad, de akkor is hat rá érzelmileg és lelkileg.

Például: egy tévés műsorvezető nőt szerelmi csalódás ér, este italba fojtja a bánatát, másnap reggel kissé másnaposan és szétesetten zavaros kérdéseket tesz fel a riportalanyának… máris megvan a belső és külső válság…

A válság a *műfajtól is függ: lehet kalandos kihívás, egy küldetés, egy álom, egy prófécia – a fantasy és társai kedvenc mintázata… Krimiben a megfejthetetlennek látszó ügy, ami még a megoldás közben érzelmileg is érinti a nyomozót. Egy románcban a szakítás, válás…

⇒ Minden válság eredője ugyanaz: az élet megváltozik, és *soha többé nem lesz ugyanaz.

Például: Adam fiát elrabolják, Krisztina megtudja, hogy rákos, Aurélt bíróság elé állítják… – bármi is az, a karakter normális életének annyi, megváltozott, és kénytelen szembenézni a válság által okozott nehézségekkel.

Két alapvető módszerrel idézhetsz elő válságot egy történetben.

Kezdheted a történeted, úgy, hogy hagyod, a karaktered a célja felé haladjon, közeledjen ahhoz, amire a legjobban vágyik… aztán szakítsd meg a folyamatot, vágd ketté a vágyát, *tagadd meg tőle azt, amire a legjobban vágyott. Vagy *veszítsen el valamit, ami számára létfontosságú, és történet során próbálja meg visszaszerezni…

A Zaklatás című filmben:

Tom kinevezés előtt áll, biztos benne, hogy megkapja a magasabb pozíciót. De hirtelen kiderül, a vágyott pozíciót a hirtelen felbukkanó Meredith, a korábbi s hajdani barátnője kapja. Ez egy pici belső válságot, és egy objektív külső válságot idéz elő.

Ez Tom számára ugyan súlyos kudarc, de az olvasó könnyen „túlélné”, és tán még egy pozíció-szerzési harcot se értékelne. Ezért jön a tétemelés, hogy az olvasó – és Tom – számára is súlyossá váljon a külső-belső válság.

Meredith még zaklatással is megvádolja Tomot. 

Innentől kezdve Tom körül feje tetejére áll a világ.

Azzal küzd – és ez lesz a motivációja –, hogy kívül-belül ne tegyék tönkre /ne veszítse állását, feleségét, anyagi biztonságát, becsületét /. Nem egy új helyzet, nem egy új cél elérése már a célja, hanem a megbomlott helyzet úgymond helyreállítása. Persze, közben semmi se lesz már ugyanaz.

És e küzdelem során, egyéni indítatással ugyan, de valójában megakadályozza azt is, hogy a cég is tönkremenjen, leleplez egy csalást és ezzel Meredith-et,  vagyis a tét egyre nagyobb lesz, nem csak róla szól… tehát kettős drukkolás kíséri a regényt… 

Képzelj el egy karaktert, aki valamit/valakit szeret, jobban, mint bármi mást. Legmélyebb félelme az, hogy valamiért le kell mondania róla. Mutasd meg a karaktert a szeretetteljes állapotában, majd generálj egy másik karaktert vagy helyzetet, amely azzal fenyegeti, elveszti azt, amit szeret… Nem csak személyes kapcsolatokra gondolhatsz…

Példa: ha a karaktered a szabadság szerelmese, helyezd egy diktatúrába, vagy tedd rabszolgává… és máris elkezdheted bemutatni az olvasónak, ahogy a karaktered fel akar szabadulni, és megkezdi a maga szabadságharcát…

*************
3. Eszkaláció

Két alapvető karaktertípus létezik: a kavicsember és a gyurmaember…

Ha a kavicsot a falnak dobod, pattog, ugrál a falon…
Ha a gittből gyúrt kis golyót vágod falhoz, akkor a golyó formája megváltozik. Deformálódik.

Minden történet írójának, amikor a főszereplőjét formálja, szüksége lehet a gyurma tanulmányozására…J

Amikor egy történetben válságba kerül a főhős, örökre megváltozik, *deformálódik és megteszi az első lépéseket annak érdekében, hogy megoldja a válságot – vagyis helyre állítsa az egyensúlyt, s visszatérhessen az eredeti állapotához…

De ez a vágya meghiúsul.

Mert minden történet vége minőségében is különbözik az elejétől. A főszereplő is megváltozik. Ha nem, az olvasók nem lesznek elégedettek…

A gyurma-emberek megváltoznak.

A kavicsok ugyanazok maradnak.

Megjelennek a történet színpadán, de alapvetően nem változnak a történet előre haladtával sem. Ugyanolyanok a végén, mint az elején. A kavicsemberek többnyire *mellékszereplőként jelennek meg. Nem érdekel a sorsuk, nem érdekel, hogy változnak-e.

Ezért nem érdekesek főszereplőként a kavicsemberek.

Na, akkor, milyen falhoz vágjuk a gyurma emberünket?

Először ne a cselekményre gondolj! Ne arra, hogy mi minden történik majd a történetedben. Hogy így, meg úgy…

Az *ígéretre gondolj. Azt gondold ki, miért indul meg a változás, hogyan alakul át a karaktered, honnan indul, miért indul, és hova jut el…   

Hogyan formálódik…

⇒ A cselekmény ugyanis maga lesz az átalakulás felé vezető út…

Egy sokoldalú történetben tipikusan két válsághelyzet fonódik össze. Az egyik egy *külső küzdelemből fakad, azokból az akadályokból, amelyekkel szembe kell nézni, és amelyeket le kell küzdeni. A másik a *belső küzdelem, egy belső probléma, amit meg kell oldani.

Ahogy a történet halad, a két válsághelyzet megoldása egyre inkább összefonódik, egyre intimebbé válik, egyre személyesebbé és egyre pusztítóbbá válik.

A Zaklatás című filmben:  

*A külső akadályok egyre csak torlódnak, nem kapja meg a kinevezést, zaklatással vádolják, ki akarják rúgni, le kell lepleznie Meredith csalássorozatát.

*A belső küzdelemként helyre kell állítani önmagában az elveszített egyensúlyát, hiszen a történtek hatására megzavarodik és kétségbe esik, mivel nem csak szakmailag, de erkölcsileg is *leírták… elvesztette a barátai többségét, félig-meddig a feleségét, az önbecsülését… de közben megtanul viselkedni is… átértékeli a saját eddigi viselkedését és felfogását, potenciálisan jobb vezetővé, főnökké is válik

Ahogy összefonódik a két szál, s ahogy emeled a téteket, amely a külső és belső küzdelmet egyre intenzívebbé teszi – úgy mélyül a történeted, és úgy válik egyre inkább elkötelezetté az olvasód is.

Ha az olvasó unatkozik, és azt mondja, itt semmi se történik, az rendszerint nem azt jelenti, hogy nincsenek a történetedben események. Hanem azt jelenti, az olvasót nem tetted érdekeltté a történetedben, vagyis a főhős nem természetes és logikus lépésekkel próbálja megoldani és leküzdeni az akadályokat, vagy épp nem is állítottál elé hiteles akadályokat.

Az eszkaláció során hagyd, hogy a főhősöd nekilásson megoldani a két konfliktust (a külső és belső válságát), aminek az a célja, hogy visszatérhessen abba az állapotba, amikor még nem állt számára fejetetejére a világ.

Nem oda tér vissza, de ez nem baj, hisz épp ez a lényeg, egy magasabb fokra jut az élete, ha győz… ha nem, akkor bukik…

Traumás tapasztalataidat ne söpörd a szőnyeg alá, az élettapasztalat az író tápláléka…

*************
4. Csúcspont

A történet csúcspontján a főszereplő végül egy olyan konfliktussal, problémával szembesül, amelynek leküzdése megváltoztatja az életét.

A Zaklatás című filmben:

Tom rájön, hogy a gyártási hibát Meredith követte el Malajziában, de arra is, hogy Meredith a hibát Tom nyakába akarja varrni.

A szembesülés történhet *gondolati síkon (a karakter agyában végül összeáll a kép a korábban megismert jelek és információk birtokában, és ez cselekvésre készteti) valamint kötődhet valamely *külső, fizikai-emberi akadályhoz (amelynek legyőzése rendkívüli kitartást igényel).

A lényeg azonos: a főszereplőnek valamely külső és belső kihívással – válsággal – kell megküzdenie. Elkerülhetetlenül…

A belső felismerés és a külső akadály *együttesen alakítják a főszereplő személyiségét és irányítják a cselekedeteit – mindeközben átalakul a főszereplő élete is.

*A kihívás, a konfliktus felismerése a főszereplő dolga. És ez nagyon fontos feltétel. A főszereplőt sokan segíthetik, lehetnek akár mentorai is, de a konfliktust magamagának kell felismernie. Neki, magának, egyedül kell szembesülnie, rájönnie.

A Zaklatás című filmben:

Miközben Tom védekező pozícióban küzd a zaklatás vádja ellen, sőt, már e tekintetben nyerésre áll – rájön, hogy csapdába csalták, és a fúziós gyűlésen akarják leleplezni a gyártási hibát, Tomot pedig így, hozzá nem értés miatt kirúghatják… Ki kell derítenie és be kell bizonyítania: Meredtih az oka a Malajziai súlyos gyártási hibának. (Bár van egy titokzatos, emailes mentora is, aki terelgeti, ám nem avatkozik közbe, nem dönt, és nem fogalmaz meg helyette semmit.)

Nem lehet véletlen a felismerés, nem kaphat a figyelmét a problémára irányító, külső útmutatást se. A főszereplő, *ha nem belső indíttatásból akarja megoldani a konfliktust, ha nem érzi a magáénak, ha nem veszélyezteti valamely fokon az életét, életkörülményeit, akkor nem lesz hiteles a kihívással való küzdelme sem.

⇒ A történet kimenetelét meghatározó döntéseket a főszereplőnek kell meghozna, egyedül, a döntéseknek belső döntéseknek kell lenniük,  a *főszereplőből kell fakadniuk.

Persze közrejátszhatnak *külső kényszerítő körülmények. A főszereplő akár meg is futamodhatna – de nem teszi, mert belső indíttatása is van arra, hogy a konfliktust felszámolja, megoldja.

⇒ Minden történet paradoxona:

az olvasó meg akarja jósolni azt, hogy a történet miként fog véget érni, ám ha minden úgy történik, ahogy gondolta, akkor a végén csalódott lesz. A történet befejezése, lezárása akkor hatásos igazán, ha a végkifejlet *elkerülhetetlen ugyan, de ugyanakkor *váratlan is.

A Zaklatás című filmben:

Tom tisztázza magát, leleplezi Meredith-et.
A fúzió létrejön. Tomot rehabilitálják.
De nem Tom lesz a részlegvezető. Hanem Stephanie.
Az a Stephanie, aki tudott a gyártási hibáról, és aki a háttérből és névtelenül segített Tomnak tisztáznia magát.  És aki talán azt is tudta, ha Tom leleplezi Meredith-et, akkor ő maga léphet a helyébe…

***************************
5. Kibontakozás, átváltozás

 Gondolj egy gubóra. A benne fejlődő hernyónak két választása van. Vagy pillangóként kirepül, vagy elpusztul a gubóban. Egy a bizonyos, bármi történik is: soha nem fog hernyóként előbújni a gubóból…

Ugyanez történik a regényed főhősével.

Ahogy bonyolítod a történeted és formálod a karakteredet, kérdezd meg magadtól: Mit csinál a hernyóm…? A karakterem átalakul, értettebbé válik, vagy békésen a túlvilágra szenderül…

Az átalakulást a regényed műfaja is meghatározza, egy horror történet gyakran halállal végződik (fizikai vagy pszichológiai, érzelmi és lelki halállal zárul).

De a legtöbb regény műfaja a pillangók történetét követi. A történetek többsége úgy ér véget, hogy a főszereplő új életet kezd, fizikailag, lelkileg érzelmileg meggyógyul, spirituálisan újraéled…

A változás mindig a történet csúcspontjával fonódik össze… *A csúcspont lélektani is, nem csak fizikai…

A Zaklatás című filmben:

Tom megtartja munkahelyét, és a pozícióját.  Számítanak rá. Elnézést kér a titkárnőjétől is, hogy korábban nem elég tisztelettel bánt vele. Megváltozik. De ha végigmegy a folyósón, sokáig mindenkinek a zaklatás és a gyártási hiba jut majd az eszébe… Helyre áll a családi béke is.

De már soha sem lesz felhőtlen…

 

Ha részt kívánsz venni a regényírás – prózaírás kurzuson, itt jelezheted szándékodat, és itt regisztrálhatsz előzetesen. A jelentkezést követően megírjuk a további teendőket és részleteket.

⇒ Itt jelentkezhetsz